2016. december 30., péntek

2016. november 16., szerda

"eritis sicut Deus" (festmény)



"eritis sicut Deus"

akril, farostlemez - 80 x 60 cm - 2016

(A latin cím jelentése: "...olyanok lesztek, mint az Isten..."
1 Mózes 3,5)

A kép címe az ősi Kígyó, a Kísértő szavait idézi, amely szavak az egész emberiség történetét végigkísérik a bűnbeeséstől kezdődően. Így a képen már nem az Édenkert, hanem az Istentől elszakadt, önmagát istenítő és az embertársakon uralkodó életet jelképező modern nagyváros áll. Melynek tornyai ma ugyanúgy az "égig érnek", és ugyanaz a lelkület és vágy járja át építőiket, mint a Sineár földjén épített Bábel tornyánál: "szerezzünk magunknak nevet". Ennek a fénylő nagyvárosnak adja éltető, teremtő erejét a kép felső részéből lesugárzó fényforrás (amely az ősi Luciferre utal), melyből, mellyel együtt angyaltársai, a mennyországról a földre száműzöttként (az égről lehulló csillagokként), a Sátán a lázadó angyalokkal mintegy megteremtve hozzák létre az emberi gőg modern nagyvárosait.  

2016. július 23., szombat

Omnia Ab Uno 1-2. - Minden az Egyből 1-2. (festmények)



Omnia Ab Uno 2
akril, feszített vászon - 80 x 40 cm - 2016

A latin cím jelentése: Minden az Egyből.  A két festménypárom az Isteni teremtést szimbolizálja, amelyben Istent a fény szimbolizálja, amely által a teremtett világ létrejött (A teremtett világot: a képek alsó része: Napot, bolygót szimbolizáló fényes ív idézi meg.) A két kép méretarányai, hosszúkás formavilága, a fent és a lent erőteljes kihangsúlyozása: a szellemi és az anyagi világ látszólagos távolságát, de az összekötésük egyben a kettő kapcsolatát, a szellemiből az anyagi létrejöttét idézi. A fény és az anyagi világ közötti vékony, lehelet finom kapcsolat, amely megjelenik mindkét képen az Isteni szeretetet, az Isteni teremtő érintés jelképe. 
A második képhez egy fa látványa adta az ötletet, amely szintén egy "pontból", a gyökérzetből táplálkozva nyújtózik az ég felé. A látványt megfordítva egy Égi, Isteni Pont adja az Égi Gyökeret, amelyből a világot megteremtő Isteni akarat "lenyúlik" és létrehozza az anyagi világot, majd megszólal:"Legyen világosság! És lett világosság."
A fény létrejötte és a fény véglegessége keretezi az egész Írást, hiszen a Jelenések könyvének végén pedig ezt olvashatjuk: "Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké." (Jelenések 22, 5)

Puszta, pusztaság (festmény)


Puszta
akril, feszített vászon - 40 x 60 cm - 2016

A képem a hívő életében létfontosságúan, újra-és újra megjelenő pusztáról szól: az ember nagy szegénységének ősi hasonlatáról. A puszta válhat a kísértés pusztájává is, de lehet a nyugalom és Isten felfedezésének szigete is. Ez utóbbiról: a nyugalomról és Isten mélységeinek felfedezéséről szól e kép.

Az embervoltunk hiábavalóságára, a kicsinységünk megélésére való emlékezés helyszíne a puszta, ahol kiüresedünk Isten előtt, letesszük gondolatainkat, és a teremtett elme folyamatos „locsogása”, gondolkodása, kérései helyett, végre a teremtő Istenre figyelhetünk, hogy Krisztus ismét betölthessen minket Önmagával. Betöltekezésre, a saját pusztánk felfedezésére kiüresedésünk által pedig nemcsak megtérésünkkor van szükség és nemcsak ritkán. Ha az ember ad: a korsóban lévő víz fogy. Ha az ember nem ad, a korsójában lévő víz állott lesz, amely már nem tud senkit felfrissíteni. A puszta pedig vízhez juttat folyamatosan, mennyei, égi vízhez, a Lélek vízéhez.

Ez a puszta lehet a böjtölés pusztája, a szerzetességé, és lehet az egyedüllét, az önátadás pusztája is, mikor kettesben vagyunk Istennel és Őrá figyelünk szavak nélküli imádságunkban („kimondhatatlan fohászkodásokkal” – ahogy Pál fogalmazza). Végső soron a gyermeki létünk tudatosításának helyszíne a puszta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Máté 18,3)

A kép vízszintes formavilága azt a belső nyugalmat fejezi ki, amelyet csak a Pusztában, Isten előtt állva élhet át az ember. A kép ellentétekre épül. Őelőtte látja meg az ember azt a kontrasztot, amely a világ (sivatag) és Isten (csillagos égbolt) gazdagsága között feszül… itt elfogynak a szavak. Ez a csendes gyönyörködés helyszíne. Itt sejti meg az ember: még a teremtett világ szépségei is pusztai homok, Isten szépsége előtt.
A forró, izzó sivatag (földi világ) eltörpül a kép nagyobb részét uraló Égi szféra (mennyei világ) alatt. 
Itt a sivatagban, a puszta szélsőséges formájában áll a még kisebb ember alakja (a gyermeki létünket, Isten előtti kicsinységünket szimbolizálva), mely előtt kontrasztként az Isten személyét jelképező végtelen mély csillagvilág látható.

Itt, a Pusztában ismerjük meg Isten közelségének csodáit, itt nyitva találjuk az Ég kapuit.

2016. január 18., hétfő

Ember, magány, csend, Isten.

Az ember lelke olyan, mint a galaxis, végtelen csillagerdővel, melyet megismerni sosem lehet. Minden benne van, melyből viszont csak néhány csillagot ismerhetünk meg ittlétünk alatt. Melyek sokszor így is csak apró mécsesek, melyek a visszavonuló SEMMIt, a NEM-LÉTet tükrözik vissza.



2015. június 7., vasárnap

Fiatal Timóteusok

Ha Krisztusban vagyunk, minden fejlődés bennünk van, mert akkor a Minden Fejlődés részesei vagyunk. 
De csak ha akkoraként vagyunk Benne, mint egy csepp az óceánban.
Ha kicsik vagyunk, Ő csak akkor lehet nagy bennünk.
Te törjél ki Uram cseppnyi börtönömből, hogy végleg kitáguljon elmém Tebenned Istenem! Cseppek vagyunk, de Általad miénk lesz az Óceán felfedezésének végtelen élménye is.

2015. május 17., vasárnap

a hit és az ima

Hogyan nézünk önmagunkra és hogyan Istenre, mikor imádkozunk?...

Mikor imáikban azt ismétlik meg az emberek, amit nem akarnak: fenn is marad az, amit nem akarnak. Arról beszélnek ami van, vagy ami volt. Emlékezzünk Lót feleségére, aki az angyal parancsa ellenére ("Mentsd meg az életedet, ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken!") hátranézett a pusztuló Sodomára. Mi lett vele? Meghalt. 
Ugyanígy halott az az ima is, ami arra néz, amit nem akarunk.

Imáinkban mondjuk azt amit akarunk, és meg is lesz (ha hiszünk benne, hogy a teremtő Isten képes megtenni.) Az Úr Jézus is így imádkozott mindig, ha kért valamit Atyjától: "Kelj fel és járj!" - mondta az Úr. Nem azt mondta, hogy: "Te aki évek óta ebben a betegségben szenvedsz és sok szörnyű napot éltél már át itt fájdalomban, Atyám, ha jónak látod, adj neki gyógyulást..."
Nem ezt mondta. 
Azt, hogy: Kelj fel és járj! 
Ennyit, ilyen egyszerűen.